Az este

Az autó megállt és a férfi, Lui kiszállt. Udvarias középkorú férfi volt, ajtót nyitott Brookenak, majd a csomagtartóhoz sietett és kiszedte a bőröndöket az autó csomagtartójából. Lui mind a négy bőröndöt kiemelte a csomagtartóból  majd Brooke felé fordult. 

- Segíthetek felvinni a csomagjait Brooke kisasszony? – kérdezte a kopaszodó úr.

- Nem köszönöm, úgy látom Lucy már elindult, hogy segítsen, de köszönöm. – mosolygott rá Brooke.

Ekkor az emlegetett Lucy lépett ki hirtelen a hatalmas ajtón és kezdett bele  - Hát megjöttél..

- Mondtam, hogy nem leszek sokáig. – válaszolt Brooke.

- És tisztában vagy vele, hogy ezt röpke 5 órával ezelőtt mondtad? – mosolyodott el Lucy. – De már itthon vagy...

Hol is lehetnék máshol, hiszen ez egy új város.  A „testőreimen” kívül nem is ismerek senkit, de igen Lucy jár neked a taps, ha azt hitted, hogy meglépek.. – gondolkodott el egy percre B.

Brooke ahelyett, hogy bármit is mondott volna Lui felé vette az irányt és még egyszer hálásan nézett rá majd megölelte. – Mindent köszönök Louis, tényleg mindent. 

- Anyu kérlek segíts, az a két bőrönd rád vár – mutatott a még földön heverő bőröndökre – hozd őket és siessünk, éhen halok. – indult el a lakás felé Brooke. 

Ohh igen, hogy is felejthettem el, hogy ebben a rozoga négyemeletes bérházban még lift sincs, egy élmény lesz a negyedikre felcipelni két hatalmas bőröndöt, gratulálok Brooke. – futott végig egy gondolat az agyán.

A lányok a második emeletnél tartottak mikor egy fiatal férfi sietett feléjük, a lányok nem is értették miért siet feléjük a különös idegen. Egy igen jól öltözött, szemüveges, magas férfi volt , egyetlen szépséghibája talán az volt, hogy görnyedten járt. 

- Jó napot ! Hagy mutatkozzak be, a nevem James, a harmadik emeleten lakom, az ablakból láttam, hogy maguk ketten éppen felfelé igyekeznek 4 hatalmas bőrönddel gondoltam segíthetnék.  – vigyorgott ránk James. 

Mit ne mondjak elég rámenősnek és eszelősnek tűnt a férfi így közelebbről megnézve, de ami a legfurcsább, hogy nincs állása, vagy jobb dolga mint az ablakon bámulni azt, hogy ki mit csinál éppen?

- Ohh igazán kedves James. Én Lucy vagyok ő pedig a lányom, Brooke. Ma érkeztünk a városba, ezek az utolsó csomagjai a lányomnak. – mutatkozott be udvariasan a nő.

- A LÁNYA? – meredt Brookera a férfi – azt hittem egy testvérpást köszönthetek a házban. 

- Ez felettébb hízelgő.. – mosolyodott el a Lu, talán még  egy picit zavarba is jött. 

- Na de akkor hagy segítsek – és azzal a mozdulattal elvette Lucy kezéből a bőröndöket.

Nagyszerű ez az ember egyből  rámozdul az anyámra, én pedig cipelhetem tovább a bőröndöket. Igazán nagy segítség vagy James a harmadikról mondhatom, mi lesz a következő, elhívod anyámat kávézni vagy esetleg vacsorázni akarsz vele netalántán egyből megfektetnéd? – elmélkedett Brooke. 

- Végre. – nyögte ki Brooke az ajtóhoz érve. – Megcsináltam. Ja és köszönjük James.

- Igazán nincs mit hölgyeim. Lucy, esetleg lenne kedve meginni később egy kávét? Szívesen megmutatnám a kedvenc kávézómat. – kezdett is bele a férfi.

Na mit mondtam, ez a fickó teljesen be van indulva, nem hallott még arról, hogy az új szomszédot aki mellesleg egy egyedülálló anya pár napig hagyni kellene hozzászokni az új élethelyzethez? Mi csoda tapló ez az ember, nem baj anyu úgy is leszereli valami frappáns válasszal. 

- Ohh, ez igazán kedves, de mi lenne ha most indulnánk, visszafelé pedig vennénk valami vacsorát Brookenak.

HOGYMIII? Anyu te normális vagy? Az első szembejövő férfival elmész, istenem ezt nem hiszem el... az anyám teljesen kifordult magából... majd rájön idővel... vagyis remélem...

- Remek, leugrom a tárcámért és indulhatunk is. – vigyorgott megint James és azzal el is indult a lakása felé.

Brooke megvárta míg a férfi biztosan nem hallja őket és már kezdte is. – Anyu te normális vagy? nem is ismered őt...- mérgelődött. 

- Majd megismerem, szia kicsim. – és már a zárt ajtó ablakán át figyelte Brooke anyját aki elsétál. 

Remek, legalább a bőröndöket a szobámig behozhatták volna - de ahogy Brooke megfordult, el is felejtette anyja afférját a szomszéddal hiszen a lakás semmit sem változott. A tárgyak, ruhák és egyéb dolgok még mindig a dobozokban hevertek. Lucy egyetlen egy dobozt sem pakolt ki. 

Nagyszerű, nem csak lelép, de még  pakolni sem kezdett el , ez is rám vár.- mérgelődött Brooke.

Brooke elindult a szobája felé és egyesével bevitte a bőröndöket majd pakolni kezdett. A bútorok hálisten már a helyükün voltak hiszen a költöztetők mindent helyre raktak. A polcokról csak a könyvek, tárgyak, a szekrényekből csak a ruhák hiányoztak.  Gyorsa nekilátott a könyvei kipakolásának, de hamar rájött, hogy van még egy szoba ami rá vár, ezért a könyveket újra bedobozolta.  Az apró emléktárgyakat gyorsan kipakolta a polcokra,  ahol helyet kapott egyetlen olyan családi képe melyen még az apja is rajta van, ez a kép közel  17 éves volt, hiszen ő még meg sem született. A képen a várandós Lucy és John voltak, ez a kép volt az egyetlen ami apjára emlékeztette hiszen születése előtt elhagyta őket. 

A szoba falai narancssárgák  voltak,  az ablakon nem volt függöny csak egy picit kopott redőny, ami nem is zavarta a lányt , hiszen így is tökéletesen mutatott a szoba.  

Ez nem is volt olyan nehéz mint gondoltam, alig voltam egy órát a szobában és minden a helyén van, még a ruháim, és a képek a falakon is, ez kellett nekem egy kis egyedüllét. De iszonyatosan éhes vagyok, hol van már a drága szülőanyám? – bosszankodott Brooke miközben a mobiljáért sétált, de tárcsázni már nem volt ideje, hiszen éppen ekkor ért haza egy hatalmas pizzával a kezében Lucy.

- Na végre! – mordult fel Brooke.

- Neked is szia szívem. Baj van? – lepődött meg Lu.

- Hogy baj van e? Ezt komolyan kérdezed? Másfél órával  ezelőtt mikor kiszálltam a taxiból elmondtam, hogy éhen halok erre te az első emberrel aki szembe jött elmentél kávézni és itt hagytál pénz és vacsora nélkül, de az hagyján, hogy vacsorát nem csináltál az ÖT szabad rád alatt, de pakolni sem kezdtél  el. – mérgelődött egyre jobban Brooke. – De tudod mit anyu, nincs semmi baj. 

- Kicsim, sajnálom, de építenünk kell a kapcsolatokat. – vált közönségessé Lucy. 

- Értem, kösz a pizzát. – azzal bevágta maga mögött a szoba ajtaját és kezdett hozzá a vacsorához.

Építenünk kell a kapcsolatokat. – viszhangzottak anyja szavai a fejében. Hogy ez mit képzel magáról, nem így kell kapcsolatokat építeni. Brooke hallotta ahogy anyja a szobájába megy, ezért kimerészkedett, és legnagyobb meglepetésére ahelyett, hogy valami pakolásfélébe kezdett volna a nő lefeküdt aludni, ezt pedig onnan tudta biztosan, hogy a konyhapulton egy levél fogadta.

„Holnap is dolgozom. Amber kísér el a beiratkozásra, fél11-re érted jön.”

Nagyszerű, egy ilyen fontos eseményt ezelőtt sosem hagyott volna ki, bezzeg most, szinte örül annak ha nem kell velem lennie, csak tudnám mi van ezzel a nővel. - bosszankodott megint Brooke, és a szobájába sietett, majd ágyba bújt. Még sokáig forgolódott és bosszankodott anyja hirtelen megváltozott viselkedésén, de ez után a hosszú nap után végül elnyomta őt az álom.